2016. szeptember 26., hétfő

Digitális tananyagtárak

A következő blogbejegyzésben azt mutatom be, miként szerepel egy tanegység egy digitális tananyagtárban. A videótanár oldal egyike az ilyen digitális tárhelyeknek, amely felületen szinte az összes tantárgy képviseltetni magát. A honlapon a tananyagokat videó formátumban prezentálják és ehhez kapcsolódó kvízfeladatok kitöltésével tesztelhetjük tudásunkat az elhangzottak alapján. 

Válasszuk például ki az 1956-os forradalom és szabadságharc témakörét! A témakört megnyitva egy videó nyílik meg a felületen, mellette van a teszt indítására lehetőség. Az interneten lejátszható prezentáció pozitívuma, hogy a diák újra és újra lejátszhatja, meghallgathatja, visszatekerheti a videót, ezáltal a saját maga tempójában képes a tananyag befogadására. Továbbá a videók szerkesztése remek módon van megoldva: egyrészt az anyag ismertetője, másrészt a prezentációk szövege egyaránt látszik a képen, ez kiemelendő, hiszen ha a prezentálónak nem csak a hangját hallani, akkor könnyebb a megértés és az információbefogadás. A videókban fellelhető képek szintén segítenek az anyag megértésében és rögzítésében. 
Negatívumként annyit tennék hozzá, hogy a videókban nem feltétlen képzett szaktanárok ismertetik az anyagokat, így a videók színvonalai előadásmódban és/vagy tartalomban merőben eltérőek. Továbbá azt emelném ki, ha egyénileg másképp (más oldalról közelítve, másra helyezve a hangsúlyt, más tényeket fontosnak tartva) kívánjuk diákjainkkal az adott anyagot megértetni, ezeknek a videóknak a tartalma részben ütközhet a tanórán elhangzottakkal, a tankönyvben leírtakkal (vagy fordítva). 

Kép forrása: link
A tesztet nagyon ötletesnek találom, főleg azt emelném ki, hogy nem csak hagyományos feleletválasztós (A-D) opciók választásáról beszélünk: van például sorba rendezős, igaz-hamis, vagy több válaszlehetőséget tartalmazó feladattípus is. Ha ilyen kvízekkel szeretnék diákjaink tudását lemérni, vagy gyakorlásra bírni őket, fontos, hogy a tesztek anyagát mi is ismerjük, és ez alapján építsük fel óránkat. A teszttel játékosan sajátíthatják el az anyagot, versenyezhetnek egymással, ezáltal az információszerzés még izgalmasabbá is válhat. Legvégül kiemelendő, hogy a tesztkérdések mivel ismétlődnek és időre kell végrehajtani a feladatokat, különböző kognitív képességek (mint a memória és a figyelem) egyaránt fejlődhetnek.

2016. szeptember 25., vasárnap

Reflexió a mikrotanításra

2016. szeptember 22-én került sor az óra keretében kötelezően elvégzendő mikrotanításra, melynek lényege egy 45 perces foglalkozás megtartása volt. 2 hallgatótársammal dolgoztunk közösen, az órán a digitális tananyagtárakat ismertettük, majd az óra második felében egyik szakunknak megfelelő gyakorlati óratartás volt a követelmény. 


A digitális tananyagtárak ismerete kiemelkedően fontos, hiszen ma már számos olyan tárhely, program vagy alkalmazás létezik, amely a diákoknak megkönnyítheti a tananyag elsajátítását. A digitalizált világban felnövekvő generáció(k) már effajta médiumokon keresztül talán könnyeben képesek tanulni.
A prezentált internetes tárhelyeket (SDT, Realika, Scientix,, LRE, videotanar.hu) ismertetve, arra kértük hallgatótársainkat, hogy ismerkedjenek az oldallal, és gondolkodjanak el azon, miben lehetnek segítségükre a tanításban ezen felületek. Az előbbiekben felsorolt tárak többnyire digitális tananyagforrások, azaz tantárgyanként különböző témakörök jegyzeteit és tartalmait foglalják magukban, ezenkívül tudásellenőrző játékokat lehet kipróbálni rajtuk.


A felfedező tanulást támogatják különböző szimulációs játékok is, melyek által a diák egyéni érdeklődésből és belső motivációból képes a tudáselsajátításra, és közben még jól is érezheti magát (gondolok itt interaktív oktatóoldalakra például a Honfoglalóra, PHet-re, vagy a Khan Academy-re).
További internetes oldalak (Google Earth, Google Street View, Google Cultural Institute) is beépíthetők a tanórákba. A felsoroltak közül ezek leginkább a földrajz- és történelemórákon jelenthetnek nagy segítséget, hiszen a diák számára megjelenítik képileg a tananyag tartalmát, alkalmat adnak ún. "virtuális kirándulásokra".

Kép forrása: link

Felkészülésünk alkalmával ezekkel a programokkal ismerkedtünk meg, majd egy prezentáció (prezi.com) segítségével vázoltuk a hallgatóknak. Arra kértük őket, böngésszenek velünk a felületeken és ismerkedjenek az oldalakkal. 
A mikrotanítás témájaként A magyar államalapítást választottuk. Legelőször arra kértük a jelenlevőket, kis csoportokban frissítsék fel Szent Istvánról való tudásukat, és különböző kulcsszavakat kapcsoljanak a témakörhöz. Ezután egy általunk készített kisfilmet vetítettünk le, melyben 5 percben hárman összefoglaltuk a témakörrel kapcsolatban a legfontosabbakat. Ezt azért terveztük így prezentálni, hogy belekóstolhassunk az online tanításba, hiszen ma már számos tanóra születhet videóbeszélgetés segítségével is. Végül gyakorlati feladatként az egyik digitális tananyagtár-oldalon egy kvíz kitöltésére kértük a csoportot, melynek feladatai természetesen a bemutatott videóban elhangzottakra épültek. 



Az előre megírt óratervet az óra előtti napon újra kellett terveznünk, mert kiderült, hallgatótársunk betegsége miatt csak ketten fogjuk tudni megtartani a mikrotanítást. A hiányzó anyagrészeket gyorsan elosztottuk egymás között, és megpróbáltuk ismertetni ezen részeket egyaránt. Itt jegyezném meg, hogy a tanári rögtönzés és "újratervezés", a spontaneitás elengedhetetlen, hiszen mindig adódhatnak olyan körülmények, melyek az előre eltervezetteket felrúghatják. Ilyen lehet például a technikai felszereltség is: ügyelni kell arra, hogy óra előtt megnézzük, a terem technikai adottságai (kivetítő, hangfal, internetkapcsolat stb.) képesek-e a gördülékeny feladatvégzésre, hiszen egy adott probléma esetén rögtön más módszerrel kell megtanítani ugyanazt, amit szerettünk volna. 


Mindent megtettünk felkészültség érdekében azért, hogy jól sikerüljön mikrotanításunk. Az óra végén számos pozitív visszajelzést kaptunk, és jó volt látni, hogy a csoport teljes mértékben bekapcsolódott az órába: figyeltek ránk, követték a feladatokat.